Az emberi agy imádja a dobozokat és a címkéket. Kognitív erőforrás-kihasználás szempontjából ugyanis borzasztóan kényelmes, ha mindent és mindenkit be tudunk suvasztani egy egyértelmű kategóriába. Így nem kell energiát pazarolni a körülíró, definiáló gondolkodásra. „Puff, benn van a dobozban, kész.”
A társadalom ebből a kognitív lustaságból építette fel a világ legmerevebb VAGY-VAGY rendszerét: vagy szép vagy, vagy okos. Férfiaknál: vagy jóképű vagy okos.
Vagy művészlélek vagy, vagy racionális mérnök. Vagy komoly családanya vagy, vagy lázadó. A kettő együtt megzavarja a rendszert.
Az 1940-es években élt egy nő, akire a hollywoodi stúdiók ráaggatták „A világ legszebb nője” címkét. Hedy Lamarrnak hívták. Számunkra külön érdekes, hogy az osztrák-magyar monarchia szülötte volt, Bécsben született 1914-ben, édesanyja pedig Budapesten.
Alapvetően kalandos és különleges életútja során Amerikába költözött, ahol azonnal színészi karrier várta. De csak a szokásos. A korabeli elvárások szerint egyetlen dolga lett volna: gyönyörűen mosolyogni a kamerába a sármos férfiszínész oldalán, és elfogadni a dobozt, amit a világ kijelölt számára. Egy átlagos elme be is érte volna ennyivel.
Hedy azonban a Briliáns Elmék IS-IS elvét működtette, jóval azelőtt, hogy ezt egyáltalán megfogalmaztuk volna.
Miközben nappal a forgatásokon a végzet asszonyát alakította, éjszakánként a lakókocsijában nem a körmét reszelte, hanem egy kőkemény technológiai problémán dolgozott. A második világháború idején rájött, hogyan lehetne megakadályozni, hogy a nácik megzavarják a szövetségesek rádió-távirányítású torpedóit. Egy barátjával közösen feltalálta az „ugrásszerű frekvenciaváltás” (frequency-hopping) technológiáját.
Akkoriban az ipar és a haditengerészet kinevette – elvégre mit tudhat egy hollywoodi színésznő a torpedókról? Később azonban ez a találmány lett az alapja annak a technológiának, amit ma mindennap használsz: ezen alapul a Bluetooth, a GPS és a Wi-Fi rendszere is.
Hedy Lamarr nem volt hajlandó elfogadni a kompromisszumot. Lehetett ő a világ legünnepeltebb szexszimbóluma, miközben zseniális feltalálóként megreformálta a modern haditechnikát és a telekommunikációt. Itt Európában olyannyira komolyan vesszük az ő példáját, hogy Hedy Lamarr születésnapja, november 9-e Európában a feltalálók napja.
Az elme hanyatlása pontosan ott kezdődik, amikor elhiszed másoknak, hogy csak egyvalami lehetsz. Amikor engedsz a társadalmi nyomásnak, és abbahagyod azoknak a „furcsa”, oda nem illő hobbiknak és gondolatoknak a felfedezését, amik valójában a szellemi frissességedet adják.
Ne hagyd, hogy mások kognitív lustasága beszűkítse a te valóságodat!
Lehetsz kismama IS, és startup-alapító IS.
Lehetsz kőkemény üzletember IS, és szenvedélyes festő IS.
Lehetsz beteg, de közben sikeres vállalkozó is.
Zúzd porrá a kategóriákat, mert a briliáns elme sosem fér bele egyetlen dobozba!
A skatulyákból való kitörés – out of the box – csak az egyik lépés afelé, hogy az elméd életed végéig pengeéles maradjon. Van azonban néhány olyan fizikai és kognitív „láthatatlan ellenség”, ami hiába vagy nyitott, észrevétlenül pusztítja a hardveredet.
Összeraktam egy kíméletlen, sallangmentes anyagot arról a 9 azonnali teendőről, amit mától meg kell lépned, ha 100 évesen is zseniális elmével akarsz létezni (az első pontnál lehet, hogy meg fogsz döbbenni).

