„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.”
Ezt a mondatot életünkben ezerszer hallottuk már, és a legtöbben valamilyen gúnyos vagy sajnálkozó felhanggal társítják: mintha azt jelentené, hogy a kevésbé okosak, az együgyűek érdemlik meg a mennyországot.
Pedig a Biblia eredeti kontextusa ennél sokkal szívbemarkolóbb és mélyebb értelmű. Hittan órán egyszer egy olyan magyarázatot kaptam erre, ami azóta is velem van: Jézus ezt a kifejezést elsősorban azokkal a szellemileg sérült, beteg emberekkel kapcsolatban mondta, akiket aggódó szüleik folyamatosan hozzá hordtak. Meg akarta nyugtatni a szülőket: lehet, hogy a gyermekeiknek ez a világ egy kegyetlen, nehéz küzdőtér, de mivel ők ártatlanok, és a szellemi komplexitás bűnei nem fertőzték meg őket, a mennyországban biztos helyük van.
Ez a gondolat indított el bennem egy sokkal kíméletlenebb kérdést a mával kapcsolatban: boldogabbak-e a butábbak a mai világban?
Ha körülnézünk a huszonegyedik században, a válasz fájdalmasan egyértelmű: Igen. A tudatlanság áldott állapot.
Az az ember,
- aki önként nem foglalkozik semmivel, mert szerinte nem az ő dolga,
- nem kérdőjelez meg semmit, hanem készen elfogadja a beültetett mondatokat,
- nem olvas a sorok között, mert minek,
- nem elemez gazdasági trendeket, mert hidegen hagyja,
- nem figyeli a geopolitikát, mert az már eleve túl bonyolult,
- nem foglalkozik biológiai összefüggésekkel, mert már az egyszikű-kétszikű témánál ledobta az agya az ékszíjat az iskolában,
- és a napját a TikTok pörgetésével meg a kereskedelmi tévék valóságshow-ival tölti – egészen békés életet él.
Neki nincsenek egzisztenciális szorongásai – gondjai vannak a mindennapokban, de napról-napra éli meg ezeket -, nem aggódik a jövő miatt, nem látja át a rendszerszintű visszásságokat.
Ő a modern kori „lelki szegény”: mentes a tudás súlyától.
Ezzel szemben mi a helyzet az okos, mélyen gondolkodó, a világ dolgaira nyitott emberrel?
Az okos ember átka az éberség.
Látja a mintákat.
Észreveszi a manipulációt, a demagógiát, a környezete pusztulását és a saját korlátait.
Ott van benne a kognitív súrlódás, az a fajta állandó belső feszültség, amit a valóság komplexitása okoz.
Itt csap le a társadalom klasszikus VAGY-VAGY csapdája: „Vagy boldog leszel a tudatlanságodban, vagy okos leszel, de akkor halálra szorongod magad.”
Ideje bevetni a Briliáns Elmék IS-IS elvét!
Lehetsz te mélyen gondolkodó, a világ összefüggéseit átlátó, éles eszű ember, miközben nem merülsz bele a tehetetlen világfájdalomba, hanem megtanulsz békében, céltudatosan és boldogan élni.
Jobb-e relatíve butának lenni?
Pillanatnyi megkönnyebbülés szempontjából talán kényelmesebb.
De emberi értelemben katasztrófa.
A tudatosság, a tanulás, az agyunk folyamatos izzítása nem büntetés, hanem a legnemesebb ajándék, amivel élhetünk. Az okos ember kihívása az, hogy ezt a szupererőt ne önmarcangolásra használja, hanem építkezésre, alkotásra, és arra, hogy felemelje a környezetét.
Nem akarok tudatlan lenni csak azért, hogy ne fájjon a fejem a világ dolgaitól. Inkább vállalom a szellemi súrlódást, és építem a Briliáns Elmémet – mert a tudatosság az egyetlen út, ami valóban a miénk.
A világ komplexitása és a mindennapi információzaj folyamatosan terheli a kognitív hardveredet. De ahelyett, hogy feladnád a tisztánlátást, meg kell tanulnod megvédeni az agyadat a láthatatlan méreganyagoktól és a leépítő szokásoktól.
Összeraktam egy kíméletlen, sallangmentes anyagot arról a 9 azonnali teendőről, amit mától meg kell lépned, ha 100 évesen is pengeéles, zseniális elmével akarsz élni. 👉 [Kattints ide, töltsd le az ingyenes Briliáns Elme E-bookot, és kezdd el a hardvered teljes újraprogramozását még ma!]

