Több mint 37 évvel ezelőtt (1999-ben) minőségbiztosítási tanácsadóként kezdtem a pályafutásomat. Ez a szó elsőre talán irodai aktatologatásnak és unalmas szabványoknak való megfelelőségnek hangzik, de valójában egy brutálisan egyszerű, józan paraszti ésszel működő rendszert takar.

Azt akarjuk, hogy az, amit csinálunk, az jó, minőségi legyedn.

A minőségszemlélet alapelve nagyon egyszerű: bármilyen hibát el lehet követni. Egyszer. De aztán vagy tanulni kell belőle (ez kb. kötelező), és soha többé nem elkövetni, vagy annyi mindent kell belőle tanulni, amire aztán akár még új tudomány is épülhet. Ez a továbbfejlesztés lehetősége.

A minőségszemlélet azt is jelenti, hogy HISZÜNK a jóban.

Hiszünk abban, hogy a dolgoknak van jó, megfelelő, vagy épp tökéletes verziójuk, és lehet úgy csinálni mindent, hogy a jó, megfelelő, vagy épp tökéletes verziót érjük el, valósítsuk meg.

Ez által nem nyugszunk bele abba, hogy a rossz, „éppen, hogy elmegy”, vagy a leggázabb verzió valósuljon meg, és jusson osztályrészünkül.

A minőségbiztosítás egy külön szakma, a minőségbiztosítási tanácsadó (ez voltam én), egy konkrét feladatkör, de a minőségszemléletnek az élet minden területén ott kellene lennie.

És mindenhol ott is lehet, ahol ésszel érdemes megközelíteni a dolgokat.

Az elmúlt 37 évben ezt a minőségszemléletet vittem át az életem minden területére, az informatikától kezdve a regényíráson át az üzletépítésig. És most, amikor a 100 éves korig tartó szellemi frissesség (a briliáns elme) a tét, kiderült (számomra is), hogy a minőségszemlélet a legkeményebb biológiai túlélési stratégia is egyben.

Gondolj bele, hogyan működik ma egy átlagember!

Megeszik valamit, amitől puffad, fáj a feje és rátelepszik az agyi köd. Mit csinál másnap? Megeszi újra, legfeljebb bevesz rá egy fájdalomcsillapítót.

Elolvas egy cikket a neten, ami felidegesíti és tiltre teszi. Mit csinál másnap? Ugyanúgy megnyitja ugyanazt a portált.

Szembejön vele egy Facebook poszt egy longevity gurutól, aki azt javasolja, hogy sétáljon súlymellényben, és soha ne nyissa ki a száját levegővételhez. Kipróbálja. Egy óráig jól is lesz, de másnap reggelre, mintha betegnek érezné magát. Nem tudja, hogy a mitokondriumai konkrétan kifeküdtek ettől az előző napi manővertől, mert számára nem a súlymellényben császkálás lenne az optimális mozgásforma, hanem mondjuk az úszás, vagy a jóga. Arra jut, hogy nyilván túl keveset edzett, ezért még inkább megnyomja…

És ez így megy örökkön-örökké. Ugyanazokat a hibákat ismétli hónapokon, éveken, évtizedeken át, miközben folyamatosan pusztítja a saját hardverét és szoftverét.

Ha a tested és az elméd egy vállalat lenne, egy ilyen minőségbiztosítási mutatóval, amikről a test üzen, hetek alatt csődbe menne.

A Kék Zónák lakói, vagy a modern biohackerek nem fogják helyetted elvégezni a munkát.

A tudósok dolga az, hogy adatokat gyűjtsenek, az egészségügyé pedig az, hogy tüneteket kezeljen.

A saját minőségbiztosítási igazgatód, aki hisz a MEGFELELŐBEN, és a folyamatos fejlődésben is, kizárólag te lehetsz.

Hogyan alkalmazd ezt mától a saját életedre?

• Figyelj a tested visszajelzéseire!

• Ha kipróbálsz egy új rutint, és attól tompább, fáradtabb, netán betegebb vagy másnap, dobd el!

• Ha elkezded csökkenteni a lektineket (agyrémeket) az étkezésedben, és három nap múlva úgy vág az eszed, mint húszévesen, akkor azt az információt építsd be a rendszeredbe, és azzal dolgozz tovább.

• Ne fogadj el semmit vakon – még tőlem sem.

• Legyél nyitott, használd az IS-IS elvet, és tesztelj. A kudarc nem ellenség, hanem adat. A próbálkozás a tanulási folyamat legfontosabb része.

Az egyetlen igazi hiba, ha lemondasz az irányításról, és hagyod, hogy a világ kiforogjon alólad, miközben te ragaszkodsz a régi, működésképtelen sémáidhoz.

Építsd fel a saját elmefejlesztő központodat a fejedben.

Figyeld az okokat és az okozatokat.

Mert aki képes folyamatosan tanulni a saját működéséből, azt a demencia sosem fogja tudni sarokba szorítani.