Csalásra épült a 100 évesek mítosza?
Ha az elmúlt tíz évben csak érintőlegesen is foglalkoztál az egészséges öregedéssel, garantáltan belefutottál a Kék Zónák (Blue Zones) legendájába. Okinawától Szardíniáig ez az a maroknyi, varázslatos régió a Földön, ahol a kutatók szerint az emberek kiugróan nagy arányban élik meg a 100 éves kort, méghozzá kicsattanó egészségben. A longevity-iparág egy komplett, sokmilliárd dolláros kultuszt épített fel ezen falvak idős lakóinak szokásaira.
Aztán jött egy Saul Justin Newman nevű oxfordi kutató, beletúrt az adatokba, és kíméletlenül ledobta az atombombát.
Kiderült ugyanis, hogy a Kék Zónák matuzsálemeinek kiugró életkora mögött sok esetben nem egy csoda-életmód, hanem valami sokkal prózaibb dolog állt: a hiányos adminisztráció és a nyugdíjcsalás. Szardínián, Görögországban és Japánban is tömegével találtak olyan „105 éveseket”, akiknek a születési anyakönyvi kivonata egyszerűen elveszett, vagy akik valójában már rég meghaltak, de a család elfelejtette bejelenteni, hogy továbbra is felvehessék az állami nyugdíjat.
Egy átlagos, „vagy-vagy” gondolkodású ember ezen a ponton diadalmasan felkiált: „Aha! Tudtam, hogy az egész longevity egy óriási átverés! Akkor semmi értelme a salátának meg a sétának, jöhet a csülökpörkölt, úgyis minden a genetikán múlik!”
És pontosan itt zárul be a börtönajtó az elméjük körül.
Ha hajlandó vagy a Briliáns Elme alapelvét, az IS-IS módszert alkalmazni, akkor egy sokkal árnyaltabb és izgalmasabb képet kapsz. Mert a helyzet az, hogy a Kék Zónák statisztikai alapja IS lehet hibás, és az ott megfigyelt életmód IS lehet zseniálisan hasznos.
Nem kell ráhúzni a vizeslepedőt Dan Buettnerék kutatására, mert hiába nem 105, „csak” 85 évesek voltak azok az okinawai vagy ikariai öregek, akiket megfigyeltek, az életminőségük fényévekkel verte a modern, nyugati világ nyugdíjasainak állapotát. Lehet, hogy a papírjaik nem stimmeltek, de az tény, hogy nem pelenkában, demensen, gépekre kötve feküdtek egy elfekvőben, hanem a kertben dolgoztak, nevettek, és a közösségük aktív, megbecsült tagjai voltak.
A Kék Zónákból levont következtetések (a mozgásban gazdag mindennapok, a növényi alapú, méregmentes étkezés, az erős társas kapcsolatok és a stresszmentes, lassú tempó) biológiailag és pszichológiailag is kikezdhetetlenül jók.
De van egy hatalmas vakfoltjuk, amiről a longevity-guruk mélyen hallgatnak.
Ezek az emberek egy zárt, tradicionális, ingerszegény világban öregedtek meg. Nekik nem kellett naponta 500 rémhírt feldolgozniuk, nem pittyegtek a zsebükben a figyelemparaziták, és nem egy folyamatosan gyorsuló, mesterséges intelligenciával turbózott, stresszes mátrixban kellett helytállniuk. A passzív nyugalom és a tiszta étkezés Okinawán 1950-ben még elég volt a tiszta elméhez.
Ma, a 21. században ez már édeskevés.
Ha a modern világban csak a biológiai „hardverre” fókuszálsz – megveszed a méregdrága étrend-kiegészítőket, infraszaunázol és futsz –, de közben a „szoftvert”, a saját kognitív hálózatodat nem tartod folyamatos edzésben és fejlődésben, akkor a Kék Zónák minden bölcsessége ellenére is utolér a szellemi hanyatlás. A környezetünk ugyanis agresszívan támadja az agyunkat.
A Kék Zónák megadják az alapot, de a túléléshez a modern embernek valami többre van szüksége: tudatos szellemi plaszticitásra. Arra, hogy ne csak a testét védje a mérgektől, hanem az elméjét is a beszűküléstől.
Használd nyugodtan a Kék Zónák legjobb trükkjeit (a kevesebb evést, a több nevetést, a természetes mozgást), de ne hidd, hogy ez önmagában megmenti az agyadat. A briliáns elme nem egy csendes görög szigeten kezdődik, hanem ott, hogy ma hajlandó vagy-e egy újabb, nehéz kérdést feltenni a világnak, ahelyett, hogy beérnéd egy könnyű, leegyszerűsített válasszal.