Avagy: miért a kényelem a legdurvább agypusztító?

Életünk nagy részét azzal töltjük, hogy megpróbáljuk minél kényelmesebbé tenni a mindennapjainkat.

• Kialakítjuk a tökéletes reggeli rutint.
• Megtaláljuk a leggyorsabb útvonalat a munkahelyünkre.
• Ugyanazokat az ételeket főzzük,
• ugyanazokba az éttermekbe járunk,
• ugyanazokat a hírportálokat olvassuk, és pontosan olyan emberekkel vesszük körbe magunkat,
• akik ugyanúgy gondolkodnak a világról, mint mi.

Súgok valamit: megcsináltad! Létrehoztad a tökéletes, biztonságos, surlódásmentes burkot. És ezzel egy időben megnyomtad az agyad önmegsemmisítő gombját.

A biológiát ugyanis nem érdekli a kényelmed.

Az agyad egy brutálisan hatékony, energiatakarékos túlélőgép.

Amikor minden nap ugyanazt a rutint pörgeted, az agyad rájön, hogy felesleges energiát pazarolnia a környezet elemzésére, a döntéshozatalra vagy a tanulásra. Bekapcsolja a robotpilótát.

A robotpilóta üzemmód pedig azt jelenti, hogy az új neurális pályák építése leáll, a meglévők pedig (mivel nincs rajtuk „forgalom”) elkezdenek leépülni. Emlékszel a szabályra? Minden nap, amikor az agyad nem fejlődik, akkor pusztul. A kényelem így lesz a neuroplaszticitás – az agy rugalmasan tartásának – halála.

A modern longevity-mozgalom ismer egy zseniális fogalmat: ez a hormézis.

A hormézis azt jelenti, hogy egy kis adag, kontrollált stressz nemhogy nem árt, hanem kifejezetten erősebbé teszi a szervezetet. Ezért ugranak a biohackerek jéghideg vízbe, ezért szaunáznak, és ezért emelnek nehéz súlyokat. A fizikai stressz adaptációra, vagyis fejlődésre kényszeríti a testet.

A baj az, hogy a kockahas oltárán feláldozzák az elmét. A testüket edzik, de a fejükben kerülik a stresszt, mint a tüzet.

Pedig az agynak pontosan ugyanerre a hormézisre van szüksége!

Kognitív surlódásra.

Arra, hogy valami nehéz, kényelmetlen, sőt, esetenként frusztráló legyen.

A VAGY-VAGY gondolkodó most azt mondja: „De hát a stressz öl! Nekem nyugalom kell!” Itt az ideje behozni a Briliáns Elme IS-IS elvét:

A krónikus, kilátástalan, szorongó stressz (például a híradó nézése vagy az anyagi helyzettel kapcsolatos pánik, esetleg a megoldhatatlan élethelyzetek) tényleg öli az agysejteket.

Miközben az akut, tanulási és adaptációs stressz (a hormézis) az egyetlen dolog, ami életben tartja és fejleszti őket.

Ha tényleg úgy akarsz megöregedni, hogy 100 évesen is vágjon az eszed, akkor azonnal el kell kezdened szabotálni a saját kényelmedet!

Nem kell rögtön kvantumfizikát tanulnod (bár az sem rossz ötlet). Kezdd kicsiben!

• Vezess haza egy teljesen ismeretlen, logikátlan útvonalon, navigáció nélkül. Rendkívüli tudattágító hatású élmény :).
• Menj haza – gyalog vagy bicajjal – hosszabb, ismeretlen, nehezebb úton.
• Olvass el egy olyan könyvet (vagy cikket), aminek az írójával már az első mondat után zsigerből nem értesz egyet – és próbáld megérteni a logikáját anélkül, hogy felhúznád magad.
• Tanulj meg egy olyan készséget, amiben jelenleg nevetségesen ügyetlen vagy. (Igen, az ügyetlenség érzése a kognitív hormézis legbiztosabb jele!)
• Mosd meg a fogad a nem domináns kezeddel!
• Csinálj néhány órán át mindent a nem domináns kezeddel. Nyúlj azzal a kilincsért, fogd abban a kanalat, sőt, akár írhatsz is vele.

Mert a fejlődés ott kezdődik, ahol a komfortzóna véget ér. Fizikailag is, meg szellemileg is.

Felejtsd el a kényelmet!

A kényelem egy puha betegágy, amibe észrevétlenül belesüppedsz az életed végére.

Keresd a kihívást, keresd a szellemi súrlódást, és kényszerítsd az agyadat arra, hogy minden áldott nap dolgozzon!

Csak így maradhat briliáns.